Keseregő reménykedő
(avagy a puli tenyésztés ma)

Hat éve, hogy aktív részvevőként elkezdtem kiállításra járni az akkoriban tulajdonomba került maszkos fakó pulival.

A fiatal osztályban rögtön elsők lettünk. Egyedül voltunk.

Nyílt osztályban volt még két maszkos fakó, egyébként volt még negyvenegy fekete és öt fehér puli.

Az első kiállításon még nem figyeltem vannak-e vetélytársak és kik ők. Az érdekelt, hogy időben a helyemen legyek és mit kell csinálni.

Később persze nézegettük (természetesen mindketten) kik az ismerősök és hányan leszünk. Hát sokszor voltunk egyedül de a maximum a három volt. Egy emlékezetes kiállításon voltunk, ahol hat maszkos nevezett összesen.

De ennél is ritkábban látni kiállításon szürke pulit, hisz nagyon sok későn, akár három évesen szürkül.

Sok pulit, legyen színes vagy fekete nem törzskönyveznek "mert ez megdrágítja és a vevőnek nincs rá pénze". Pedig nem az kerül a legtöbbé. Olyan is van, aki odaadja a szülők törzskönyvének a másolatát, és megegyeznek, hogy majd csináltat "B" törzskönyvet. És ők is megnézik egymás kutyáit és vetélkednek "az enyém szebb, mert gömbölyűbb a feje" (a második generációs törzskönyv nélküliek).

Akik pedig mindent megtesznek, hogy megfelelő minőségű és példányhoz jussanak nem mindig járnak sikerrel.

Tehát rengeteg a munka. Az emberek gondolkodásán is bőven kéne javítani az állomány minősége mellett, hiszen a nyilvántartásból a fenti vagy más módon kikerült példányok máris belezavarnak a tenyésztők lelkébe, hisz nem azért dolgoznak, hogy az eredmény kétes legyen vagy a munkájuk érdemtelenül elvesszen.

Ideje itthon is hírül adni, hogy aki pulizik nem érdemtelenre pazarolja szeretetét, törődését. A nagyvilág már felfigyelt rá. A világ a legokosabb, legintelligensebb fajták közt tartja számon. Ezenkívül van, ahol azért is szeretik, mert nem hullik a szőre, van ahol azért, mert a vastag szőrruhán át nem tudja megmarni a kígyó.

És akkor még ennek a szőrtakarónak az egyedi szépségéről, változatosságáról nem is beszéltem, mélynek gombócformát adó volta mindig felvidítja a rátekintőt és mosolyt csal a szemekbe és az arcokra.

De amíg maga a "tenyésztő" úgy adja el a törzskönyv nélküli maszkost: "ezt a foltost odaadom olcsóbban", addig sajnos nem igazán mondhatjuk el, hogy a puli nálunk egy közismert fajta. Hiszen ha a "tenyésztő" nem tudja milyen a puli, honnan tudná az utca embere.

Azért valahol mégis örülök, mert neki is a puli a szíve csücske.

És azon gondolkodom, hogy ha a sumér puli a mi pulink őse, hogy ha igaz hogy a Tihanyi Apátság alapítólevele sumér nyelven íródott, akkor erre a csodálatos kis élő ősleletre, egyenes ági leszármazottra fokozottan vigyázni kell, hogy most már megmaradjon nekünk míg világ a világ.

Jarosch Katalin