A vastag bunda jó szolgálatot tett a téli hidegben, de mostanában már időnként nem ártana egy könnyebb kabát. A jég és a hó elolvadt a környéken, és a kertben itt ott kis bó
logató fehér virágok mosolyognak a nap felé.A mi falkánkban sok minden történt mostanában. Terka nagymama, aki a mi családunk őse, nekem, testvéreimmel együtt nevelőanyám és szoptatós dajkám is volt, örökre elment terelgetni a mennybéli nyájat. Régen láttuk, hogy már nem olyan fürge, mint mi, fiatalok, a házőrzésben ugyan még lelkesen résztvett, de az esti nagy rohanásokat inkább csak messziről ugatta. Egy téli délután napi rendes szunyókálásába kezdett, fejét szokása szerint mellső mancsára hajtotta, sz
omorú pillantást vetett a világra. Gazdám megsimogatta a fejét, ekkor még egyszer hálásan felnézett, majd elaludt.Mi többiek már nagyon várjuk a tavaszt. Végezzük dolgunkat, szigorúan védjük a házat, adjuk-vesszük a híreket a kutyahírmondón át, tudjuk hol születtek meg a fiatalok, és ki az, aki már nem ad és nem vesz a környéken új híreket.
Várjuk a jó időt, szeretnénk már hosszú utazásokat tenni, elegánsan felvonulni a kiállítási ringekben. Gazdám igérte, hogy megyünk megint Szentendrére, de nemcsak faragni, mert lesz Háziállatok napja, ahol az összes magyar fajta bemutatja tudását, ki mire hivatott. Lesz végre terelés, fajtabemutató, hagyományőrző pásztorkutya bemutató. Kezdődik újra az ösztönpróba sorozat, ahol az ifjú tehetségek, és azok, akik még soh
a nem próbálták, megmutathatják, mit tudnak. Több helyen folyik a magyar fajták képzése, ha Gazdáink szorgosan visznek bennünket, hamar engedelmes, örömet okozó eb válik belőlünk. Ez nekünk önbizalmat és biztonságot ad, és így mi is jobban érezzük magunkat. Akit kiállításra akarnak vinni, gazdája a tavaszi népligeti ringdresszúra-sorozaton felkészítheti.Kiállításokban ez évben nem lesz hiány, gazdáink válogathatnak, én remélem, hogy a két napos nagy szarvasi rendezvényre, ahol a tereléstől az agility versenyen át a munkaversenyig sok érdekesség lesz a Magyar Pásztorkutyák klubkiállítása keretében, sokan elmegyünk. Azt hallottam Gazdámtól, hogy sok látogató, köztük külföldi is lesz ott nézőként, és talán résztvevőként is. Még az Utazás 2000 kiállításon is h
irdetni fogják. Kuvasz és komondor testvéreink is ott lesznek.Terelési versenysorozatról is hallottam, amely hat fordulós lesz, és ezt koronázza az országos bajnokság Nyíregyházán. Remélem a részvétel még nagyobb lesz, mint az elmúlt évben. Itt végre megmutathatjuk, hogy nemcsak a kiállítási ringben tudunk díszelegni, de a munkában is megálljuk a helyünket, és egyre több ivadékunk dolgozhat a nyáj és akár a gulya mellett. Ez való nekünk, erre születünk. Remélem, hogy a mostanában megszülető ifjúsággal nemcsak a mamájuk, de a Gazda is sokat foglalkozik, így bátor, munkában, kiállításon és a mindennapokban is önbizalommal telt, fajtájukat népszerűsítő, derék négylábúakká válnak és új, végleges Gazdájukkal boldog egyetértésben sok évet töltenek el.
"MISKA"
| Copyright
© 2000 Hungária Puli-Pumi-Mudi Klub. Minden jog fenntartva. Készítette: Länger Tamara |